2015. május 6., szerda

Második Kritika: The Queen Bee Of High School


(A Facebook-os profilomat valamiért felfüggesztették, áttértem egy másikra. Most már "Frencs Kiss" néven nyomulok.)


 Most, hogy most már teljesen beindult a blog, és már a kritikák limitje is megtelt, neki is állnék a második kritikámnak. A limit szerinti sorrendet figyelmen kívül hagyva ugrottam át erre a blogra, amivel már régóta szemezgetek. A blog kevesebb, mint két hónapja nyílt, és már majdnem elérte a tízezer oldalmegjelenítést, és a negyven feliratkozót. Ahhoz képest, hogy egészen friss blog, szerintem népszerűnek lehet mondani. Nekem felkeltette a figyelmem Iggy Azalea (akinek sokáig nem tudtam megjegyezni a vezetéknevének helyes leírását, de nemrég úgy sikerült memorizálnom, hogy "az a Lea"). Őt nem sok blogban láttam, és ezért kíváncsian nyitottam meg a blogod, még akkor, mikor indult. Meg aztán az is szemet szúrt, hogy az író nem egy bloggerina, hanem egy blogger, ami elég ritka, lássuk be.

  Szinte ugyanolyan pontokból vizsgáltam meg ezt a blogot is, akárcsak a Más c. blogot. Azt hiszem ez a séma fog maradni, hacsak nem egy olyan bloggal találkozok, ami valamilyen szempontból más, mondjuk nem történetes, vagy hasonló.


Cím: 
 Szerintem tökéletes cím egy ilyen középiskolás bloghoz, mint amilyen ez. Egyértelművé teszi, hogy egy gimis blogról szól, és Iggyre tökéletesen illik a "Queen Bee" jelző. Mivel amerikai/angol nevek vannak benne, szerintem nem baj, hogy a cím sem magyar nyelvű. 
3/3

Kinézet:
 Az elmúlt két hónapban már több designja is volt a blogodnak. Őszintén szólva nekem az első tetszett legjobban. A második kicsit sem tetszett, az, amelyik olyan piros-vörös színű volt, mert úgy éreztem nem illik a bloghoz. A mostani is jó, ez is tetszik, de valahogy a legelső jobban tetszett. A háttér tökéletesen megfelel a gimis blogoktól elvárt sablonokhoz. A fejléccel nincs konkrét bajom, talán csak annyi, hogy Iggy haja eléggé furán áll rajta. Van egy kis világosbarna rész, amiről nem tudom eldönteni, hogy Iggy haja, vagy a gimnázium falán lévő kosz, tábla, vagy akármicsoda. Ha Iggy haja, akkor az még furább, ha pedig nem, akkor meg Iggy-t igazán arrébb lehetett volna rakni, mert így úgy néz ki, mintha a haja lenne. Összességében a design elég egyszerű, kezdetleges, de szerintem felesleges túlcicomázni. Alapsablon van rajta, ami persze nem gond, nem bűn, ha valaki nem készít külön kódos designt. Viszont kicsit színtelen, szerintem fel lehetne dobni azzal, hogy a dátumnak nem szürke a háttere, hanem valamilyen színes, és a linkek színe sem szürke, fekete.
5/4


 Modulok:
 Hiányolom a menüt. A menübe tehetnél olyan oldalakat, mint például a szereplők listája, és róluk pár információ. Tehetnél képeket is ki a szereplők listája mellé. Igaz, már tettél ki egy nagyobb képet a karakterekkel, de nem mindegyikük van rajta. Nincs rajta Amy, akiről emiatt nem tudom, hogy melyik Amy keresztnevű híresség lehet. Ugyan ez van Kayával is, szintén nem tudom, hogy ő kicsoda.Vagy olyan oldalt is beletehetnél a menübe, amiben a fejezeteket bele teszed sorban, ezzel is megkönnyítve az olvasók dolgát. Mondjuk persze, az archívum sem egy rossz dolog, de precízebb megoldás egy külön oldalt csinálni neki. A modulok sorrendjébe ugyan szőrszálhasogatás lenne, ha belekötnék, de azért megteszem. Szerintem az oldalmegjelenítések száma mehetne lejjebb, helyette lehetne a legfelső modul az oldalmenü, amit remélem, hogy majd elkészítesz. (Ha akarod segíthetek benne.)
Hiányolom még a fülszöveget is, vagy egyfajta rövid tartalmat. A Köszöntő például erre megfelelő, kitehetnéd egy szöveges modulba oldalt. Így mikor rákattintanak a blogra, és oldalt gyorsan elolvassák ezt a rövid kis szöveget, el tudják dönteni, hogy érdekli-e őket a téma, vagy sem.
5/3


Köszöntő:
 Kellően rövid, és szerintem elég kedvet csinál az embernek, hogy tovább menjen az első fejezetre. Ez illik egy ilyen gimnáziumos bloghoz. A Bajos Csajok remek példa erre, habár az nem is blog, és nem is könyv, de tulajdonképpen hasonló stílusú, mint a te blogod. Könnyed amcsis tinivígjáték, aminek nincs semmi mélyenszántó mondanivalója. Remélem nem sértés, ha ezt mondom, de a te blogod valóban nem a társadalmunk és világunk legnagyobb problémáit fejtegeti ki, ami szerintem nem is baj, mert egy gimis blog nem is erről kell szóljon.
 Itt bukkan fel az első apró elgépelési probléma, ami egyáltalán nem olyan eget rengető, de mivel gondolom az a célod, hogy ne legyen benne hiba, ezért felhívom rá a figyelmed.
"drog-és alkohol problémák" Helyesen: drog- és alkoholproblémák.
5/5

 Történet, helyesírás:
 Az egész történetről nekem egy zeneszám jut eszembe, Iggy Azalea "Fancy" című száma. A dalszöveg teljesen passzol a történetben lévő Iggy-hez, így olvasás közben ezt a számot hallgattam rongyosra. No, vágjunk akkor bele. Az alapötlet ugyebár az, hogy kiválasztottál pár hírességet, akiket azért a legtöbben mindenképp ismernek, és szépen beültetted őket az iskolapadba. Ez egyébként egyedi ötlet, nekem tetszik. Viszont az, ami a sztárokkal, azaz itt csak egyszerű diákokkal történik, kevésbé egyedi. Az egész sztori gimis klisékre, közhelyekre épül. Olyan, mintha az amerikai tinivígjátékokból kivették volna a legsablonosabb elemeket, és szépen összerakták volna őket egy puzzle-be. A keletkezett kép pedig nem lett más, mint a te blogod. Olvastam az egyik megjegyzések között, hogy te sem gondolod teljesen komolyan, és elsősorban saját magad szórakoztatásod érdekében kezdted írni. Paródiának oké, de komolyan venni semmiképp sem kéne. Hogy miért is? Mert a karakterek irreálisan buták néha, és a helyzetek, az emberek cselekedetei, a mondataik, a beszédstílusuk, az egész... Egyszerűen nem valódi. Mű, erőltetett, túljátszott. A tanárok is furcsák, vegyük például Lydia McCall-t, a bajuszos nőt. Melyik tanár tenné szóvá azt, hogy a diák anyja egy prostituált? Persze, nem szó szerint hozta fel, de erősen célozgatott rá, ami szerintem kicsit erős, még egy olyan elborult gimiben is, mint amilyen Iggy-ék középiskolája.
  Az írásstílusod egyszerű, alapszintű. Nem bonyolódsz bele leírásokba, hasonlatokba, vagy nem írod le hosszan, hogy mit éreznek le a szereplők. Ezzel nem arra akarok célozni, hogy nyolc oldalon keresztül kéne fejtegetni, hogy mit érez Iggy, hogy milyen gyönyörűnek látja magát, vagy Miley mennyire izgatottan várja, hogy végre lefektethessen pár helyes fiút az este, és pontosan mit is tervez velük. Azt sem várom el, hogy az iskola csodás osztálytermeiről ódákat írjál. Viszont az még mindig jobb, mint a semmi. A történetedre elég ránézni, olyan, mintha egy tömör párbeszéd lenne az egész. Emiatt persze az események pörögnek ezerrel, egy ötezer szavas fejezet alatt egy egész szappanopera zajlik le. Szerintem írd le a cselekményeket részletesebben, mert így szerintem túl gyors, túl kapkodós. Justin és Iggy kapcsolatáról és annak bonyolódásáról írtál viszont több sort is, például Justin gondolatait és érzelmeit ügyesen megfogalmaztad. A fejezetek hossza szerintem pont jó, ha a történetes blogok részeinek hosszát nézzük átlagosan, a tiéd legalább kétszer olyan hosszú, mint a legtöbb, ami mindenképp pozitív dolog véleményem szerint.
  Röviden és tömören le sem tudnám írni a cselekményt, annyi minden történik. Rengeteg hazudozás, tinidráma, szerelem, szex, iskolai esemény, és ehhez hasonló dolgok áradata van felhalmozva a történetben. Sok helyzet szerintem nem normális egy átlagos középiskolában, egy amerikai gimis filmben talán, de a való életben nem. Egyes szám harmadik személyben írod a történetet, ami ugyebár azért jó, mert sok szálon fut. A fő szál Iggy körül forog természetesen. Iggy mit beszél a tesójával, a barátnőinek nevezett csatlósaival, vagy éppen az új szomszéd sráccal, Logannel. Az iskolában pedig zajlanak a bunyók, a beszólogatások, a megaláztatások, tanárral való szemtelenkedős párbeszédek, és a lyukas órai "Felelsz vagy mersz"-ek. Amit értékelek, hogy azért egész humoros, és vicces. Nem mondom, hogy az író elmehetne humoristának, de azért nem egyszer mosolyodtam el olvasás közben. Az is jó, hogy itt nem a legnyomibb lány jön össze a legmenőbb fiúval, vagy a legbénább fiú az iskola hercegnőivel, mint az általában történni szokott. Itt inkább össze-vissza vannak a kavarások.
  Volt egy bizonyos rész, amire most külön kitérnék. A második fejezetben Iggy nem tűrte el, hogy a figyelem középpontjába a "két szajha" került, Selena és Miley. Ekkor megkérdezte a tanártól, hogy ihat-e szénsavmentes ásványvizet. Fordult a kocka, az osztály elméletileg Iggy-t bámulta, rá szentelték a figyelmüket, és érdeklődve figyelték, ahogy a lány issza a vizet. Egy kérdésem van: MIÉRT? Miért nézne bárki is valakit azért, mert szénsavmentes ásványvizet iszik? Tényleg olyan golyórugdosóan érdekes? Esetleg Iggy olyan átéléssel iszik ásványvizet, hogy nem lehet nem rá nézni? Ezt egyszerűen nem tudom megérteni.
  Helyesírás. Nem mondanám ragyogónak, de rossznak sem, hiszen a helyesírás javító gondolom mindnyájunknak segíti a dolgát. Elgépeltél pár dolgot, ami szintén mindenkivel előfordul néha. Kiírtam pár dolgot segítségül.
"Na, elég gyerekek, fojtassuk a tananyaggal!" Ezt azért nem húzta alá a helyesírás javítód, mert a fojt is egy értelmes szó, csak a fojtogatás nem éppen azt jelenti, mint amire itt te gondoltál. Szóval FOLYTASSUK.
"Köszönöm szépen, tanár úr! Vágyik … én nem eszem!" Ezt a mondatot nem igazán értem. Vágyik helyett vagyist akartál írni?
"Demi közben Emmák áradozott a mosdóban Justinról." Emmának!
"az osztály egyik rossz-fiúja, Nick." Vagy rossz fiú, vagy rosszfiú. A rossz fiú inkább rossz magaviseletűt jelent, a rosszfiú pedig bűnözőt. (Legalábbis ezt olvastam.)
 Nem lógunk? PlazazhatnánkPlazázhatnánk! (Vagy plázázhatnánk.)
  A vége felé egyébként már kezdtem beleunni a történetbe és a karakterekbe, kezdett elegem lenni belőlük. Ennek ellenére mindig olvastam tovább, mert már nagyon vártam a pillanatot, hogy végre nyilvánosságra kerüljön Selena és Iggy pasija, Justin szexvideója.
20/12

Karakterek:
Iggy:
Az ő karaktere a tipikus bálkirálynő, nem az a fajta, aki fűvel-fával összejön. Fontos neki az abszurd gimnáziumos hierarchia, aminek ő áll a legfelső fokán. Ő bármit megtehet, az emberek örülnek, ha a lábtörlői lehetnek legalább. Egészen kedvelhető karakter szerintem, mert bizonyos megjegyzésein jót lehet derülni. Mondok pár példát:
"Az én nevem Iggy. Örülhetnek, hogy megismerhetnek"
"Az arcom a bizonyíték Isten létezésére"
Dylan:
Iggy ikertesója, aki nem örvend akkora népszerűségnek, mint a lánytestvére. Folyton eszik, nem is értem, hogy férhet ennyi étel egy vékony fiúba. Annak ellenére, hogy Iggy-vel teljesen más helyen állnak a "ranglistán", viszonylag jó testvérek, volt pár érzelmes pillanatuk, amiket egyébként nem nagyon tudtam átérezni.
Logan:
Ő azt hiszem az egyetlen normális srác a történetben. Na jó, talán Dylan is az. Logan egy olyan fiú, akinek nincsen túl barátságos családi háttere, az iszákos apjával sokat vitatkozik. Ő a kedves jófiú, aki nem akar senkinek sem ártani, és a legtöbb itteni emberrel ellentétben nem akar mindenkit porrá alázni. Mert ő egy normális ember!
Miley:
Ő a legnagyobb ribanc az iskolában, sűrűbben cserélgeti a pasijait, mint a bugyiját. Őt szinte akárki akármikor megkaphatja, ha nem néz ki olyan nagyon visszataszítóan. Nyilván nem szimpatikus, ellenszenves a személyisége. Az ő szerepe nagyjából annyi, hogy ő a ribanc, aki ribancként öltözködik, és ribancként viselkedik.
Justin:
A focicsapat kapitánya, a gimnázium legmenőbb pasija, aki minden lány álma. Ő is általában hű marad a saját sablonjához, mint a többiek, és úgy viselkedik, mint ahogy azt a suli legmenőbb fiúja szokta.
Selena:
Különös, hogy Selenának a "Miley ribi barátnője" típusú szerepet választottad. Én személy szerint őt jobban el tudnám képzelni a jó lánynak, aki aranyos, és kevésbé népszerű. Viszont itt ő Miley lecsúszott barátnője, akinek élete csúcspontja, hogy az iskola legmenőbb fiúja vele csalja meg az iskola legmenőbb lányát.
Demi:
Ő az új lány, akit nem kedvelnek meg először sem, és később sem. Hamar beleszeret Justinba, mert mér' ne, ha már egyszer úgyis mindenki azt csinálja abban az átkozott iskolában. Sokszor bénázik, és nevetség tárgyává válik.
Nina:
Iggy csatlósa, és ezzel szinte mindent elmondtam. Egyszer volt egy szégyenletes esete, amikor részegre itta magát, és lesüllyedt Miley-ék szintjére.
Charli:
Iggy másik pincsikutyája, aki hűségesen követi őt, lohol utána. Szemet vet Iggy ikertesójára, Dylan-re. Nagyjából ennyi érdekes dolog történik vele.

 Még sok szereplő van, de felesleges leírni a többit. Szerintem a legtöbben egy sablon alapján viselkednek. A királynő királynősködik, a béna lány bénázik, a csatlósok végzik a csatlósok munkáját. Ezért olyan az egész, mint egy amerikai film. Nincsenek túl jól kidolgozva, csak olyanok, mint a robotok, teszik, ami a dolguk, és amit a rájuk címkézett jelző miatt várunk tőlük. A karakterek nem igazán fejlődnek, és nem emberiek. Erőltetettek. Igen, ez a jó szó rá: nem emberiek!
10/4

ÖSSZESÍTÉS:
 Paródia, vagy nem paródia? Paródiának egész jó, nem paródiának pedig... Azt hagyjuk, mert úgy sem gondolja az író ezt halálosan komolyan, ebben biztos vagyok. Meg kell hagyni, hogy azért az íróból a szavak ömlenek rendesen, mert rengeteg minden történik azalatt a tizenegy fejezet alatt. A gimis tinivígjáték nem igazán az én műfajom. Remélem semmivel sem bántottam meg az írót. Sok sikert a továbbiakban!
48/31


  


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése