Harmadik Kritika: Die Verfluchten

Die Verfluchten

 Tudom, rémes, hogy milyen rég jelentkeztem. Egy hónapja, hogy semmilyen aktivitást nem mutattam. Ezt nagyon sajnálom, de mentségemre szóljon, hogy a legtöbb várólistás blogba már beleolvastam, és egy darabig el is jutottam velük. A probléma csak az volt, hogy egyiknek sem értem a végére, és később pedig mindig egy másik bloghoz volt kedvem. Így jutottam el Dorothy Chanté blogjáig, aminek az első fejezete elolvasása után úgy döntöttem, belekukkantok az Attack On Titan nevű anime sorozatba. Hiszen Dorothy blogja egy AOT fanfiction, én pedig képben szerettem volna lenni a történettel. A sorozat nagyon megtetszett, így az első évadot hamar be is kebeleztem. Rettentően köszönöm Dorothy, hogy megismertetted velem ezt, mert tényleg, nagyon izgalmas és érdekes anime, pedig én egyáltalán nem vagyok "otaku", vagy mi a fene.

  Kíváncsian kezdtem hát bele a blogodba. Egyrészt elkönyveltem magamban, hogy a sorozatnál biztos nem jobb a blogod, és ezt ne vedd sértésnek, de igazam is volt, így utólag visszanézve. De általában így van a könyv/film/sorozat fanficeknél, jobbak nem lehetnek az eredetinél, maximum csak elérik nagy nehezen azt a szintet. Általában viszont közel sem olyan jók. No, de hogy a tiéd milyen kategória, azt mindjárt ki is fejtem. A megszokott pontokra osztottam fel a te blogodat is, szóval vágjunk is bele!

Cím:

 Ez az első német cím, amivel találkoztam a történetes blogok világában. (Igen, személyes jellegű blognak már láttam német címet.) Nem igazán kedvelem a német nyelvet, de ettől eltekintve ötletes, hogy végre nem egy furcsán lefordított angol címmel futok össze. A gond csak azzal van, hogy kiejteni se tudom, és a jelentéséről is fogalmam sem volt egészen addig, amíg meg nem néztem. Az egyik modulban írtad le zárójelbe: Átkozottak. Lefordítva már kevésbé különleges, és szerintem kreatívabb is lehetett volna, mert nagyon semmi érdekeset nem árul el.

3/2,5

Kinézet:

 Továbbra sem vagyok design szakértő, és továbbra is azt az elvet vallom, hogy a csomagolásnál fontosabb az, ami benne van. A te designodról üvölt, hogy rengeteget dolgoztál vele, bele se merek gondolni, mennyi időt töltöttél a rendezgetésével. Alapos, igényes, hangulatos. Nekem az igényeim a design kapcsán nagyon lent vannak, és ez messze meghaladja az elvárásaimat. Gyönyörű, mondhatni tökéletes. A fejléc passzol a történethez, szépen ki van dolgozva, nem nyomtad agyon Topaz Clean-nel, csak az alapra tettél valamennyit, amennyi éppen szükséges volt. A színvilága is illik a bloghoz, a domináló szín ez a szép barnás-vöröses árnyalat. A fejlécen lévő idézet számomra ugyan nem mond semmit, de ötletes, hogy a SzívrohamGyár nevű blogról szedted, többfelől is hallottam már, hogy az az egyik legjobb verses blog. Engem ez a pár sor nem fogott meg ugyan, de a versekhez nekem nincs érzékem. Egész idáig dicséreteket hallhattál tőlem, most viszont jön egy hatalmas DE is: azok a fránya blokkolásos kódok. Ha ellopná valaki a történeted, akkor jelented, és kész. De az, hogy nem tudom használnia jobb klikket az egeremen, nagyon zavaró, mert például nem tudom új ablakba megnyitni a fejezeteket. Másolni pedig a jó öreg Ctrl+C technikával meg még így is lehet, tehát teljesen értelmetlen az egész, szerintem szedd le.

megjegyzés: A könnyborító is fantasztikus lett, minden elismerésem. Bár én feleslegesnek tartom, hogy egy blognak ilyenje is legyen, de attól még muszáj megjegyeznem, hogy a tiéd nagyon szépre sikeredett. 

5/4,5

Modulok:

 A sorrendjével nem vagyok megelégedve. A legelső modul az egy közvélemény kutatás: "Hamarosan lezárom a kérdőívet, kíváncsi vagy a válaszokra?" Szemétség vagy sem, nekem erre a reakcióm egyértelműen az, hogy nem, engem nem érdekel cseppet sem. Utána pedig következik két érdekes formára kivágott mozgókép a két főszereplőről (magamban pedig ámuldozok, hogy azt hogy csináltad). Az alattuk lévő idézeteket meg nem értem, főleg azt nem, hogy hogy jön a képbe Vastag Csaba, és miért nem lehetett valami sajátot, egyedit írni. Utána jön a fülszöveg, ami szerintem a legfelső modul kellett volna legyen, és ez alap dolog. A véleményemet erről a kis szövegről pedig később olvashatod. 

 Ezután következik a navigáció, azaz az oldalmenü. "A történet" nevű oldalt jobb lenne "Fejezeteknek", vagy "Tartalomjegyzéknek" nevezni, mivel ez így megtévesztő, hiszen a fülszöveget meg "Történetnek" hívtad. Én speciel itt arra számítottam, hogy leírod ide is a fülszöveget, és már készültem is arra, hogy leírjam, hogy ez milyen felesleges egy dolog. Az alatta lévő oldal pedig a szereplőket tartalmazza. Leírsz tömör adatokat a karakterekről, és egy mozgóképet biggyesztesz hozzájuk. Név, magasság, súly, kor, hajszín, szemszín, bőrszín, beosztás, osztag, írói megjegyzés, jelmondat. Ebből értelme pedig véleményem szerint csak a névnek, életkornak írói megjegyzésnek, és a jelmondatnak van értelme. Talán még nem árt tudni persze az osztagot és a beosztást (ilyen sorrendben, és nem fordítva, mivel az osztag a nagyobb csoport, és azon belül van a beosztás). Jelmondatot pedig eddig csak Stefannak írtál, kíváncsi lennék majd a többiekére is. Na, de most kimondanám a lényeget a szereplőid leírása kapcsán: én utálom, ha valaki ilyen adatlapszerűen írja le őket. Megérdemelnek pár összefüggő frappáns mondatot, ahol felvázolod a külsejüket-belsejüket. A Szent Johanna Gimiben még rendben volt, hogy a tömény adatokat pontokba szedték, de Dorothy, neked igazán menne ennél több is. Illetve még azt is érdekesnek tartom (pozitív értelemben), hogy minden szereplőt megbélyegeztél egy-egy szóval. A legtöbbjük a legkevésbé sem kedves. A hazug, a naiv, az áruló... Kíváncsi vagyok, az ezek mögött álló jelentés mikor fog felszínre törni a történetben. 

 A következő oldal pedig a "Világ" nevet kapta. Részletes leírást adtál az emberi területről, a falakról és a katonaságról. Ezen információk azok számára rendkívül értékes lehet, akik még nem látták az Attack On Titan-t. Az osztagok közül én már a sorozatban is a felderítő egységet kedveltem a legjobban, és a leírásod alapján is az tűnt nekem a legszimpatikusabbnak. Ügyes, alapos munkát végeztél szerintem az AOT világának megmagyarázása kapcsán. Ezután jön a "Kritikák" oldal. Ebbe direkt bele sem lestem, nem szeretném elolvasni csak azután mások véleményét, miután már végeztem a kritikáddal. További oldalak pedig a "Díjaim, érdemeim", és a "Blogverseny"; ezekhez nincs semmi megjegyzésem.

 A következő modulban különböző információkat és ismertetőt kapunk a hamarosan megjelenő részről. Szerintem ez remek ötlet, ilyet még nem sok helyen láttam, és biztosan örülnek neki a fanatikusabb, izgulósabb típusú olvasóid. A többi modulhoz nincs megjegyzésem (a trailerről pedig külön írok).

5/4 (-1 a sorrend miatt)

Előzetes:

 A trailer elkészítésével biztos hosszadalmas órákat tölthettél el. Mondhatni megérte, hiszen rengetegen szeretik nézegetni az ilyesmit, és sokak csak az előzetes megnézése után kapnak kedvet az olvasásra. Személy szerint én ezt ugyancsak feleslegesnek tartom, akárcsak a könyvborítót. Egy blog az blog, nem sorozat, film, vagy könyv. Tisztelet a kivételnek, azaz az olyan blogoknak, amikből később könyvek születtek, de szinte biztos vagyok benne, hogy akkor a borító nem a kezdőként elkészített könyvborító lett. Tehát én az ilyesmiket inkább csak "extráknak" tekintem, bár a te esetedben megkockáztatnám az "ékszer" jelzőt is, mivel a trailer is egy igen szép munka lett. Olyan mint egy kis ékszer, kiegészítő, ami valamennyire feldobja a ruha összeállítást. Végre nem egy rossz minőségű össze-vissza nyújtott gifekkel teli videóval találkoztam, hanem egy jó minőségű felvételekből összeállított alkotással, aminek a hosszúsága, és a szövege is megfelelő.

3/3

 Fülszöveg:

Most vettem észre, hogy az előzetesben is ezt a szöveget használtad fel. Mindegy, szerintem leleményes, praktikus, és szépen megfogalmazott lett. A leírtak tökéletesen illenek a sorozatban látott dolgokkal, szinte már magam előtt látom a vigyorgó óriásbarátainkat, ahogy széttépik Eren édesanyját. A te történetedbe viszont annyi vérengzést, mint az AOT-ben nem tapasztaltam. 

3/3

Prológus:

 Rövid. Talán túl rövid. Egynek elmegy, ahogy mondani szokás. Erősen feszegetje mondjuk a prológus jelentésének határait, de azért ez még rendben van, hiszen ez mégis csak távol áll a fülszövegtől. (Ez a kettő sajnos össze szokott forrni sokszor a blogoknál.) Kellően viszont felcsigázza az embert, és annyi kérdést teszel fel benne (talán túl sokat is), hogy az emberek már tudni akarják végre az átkozott válaszokat rájuk.
5/4

Történet, helyesírás:

 Jaj, és most értünk a nehezéhez. Huh. Szóval. Az eddig megjelent hét fejezetet természetesen elolvastam. Kicsit másra számítottam, őszintén szólva. Nem rossz, nem rossz. Külön megdicsérném azt, hogy egy fiú szemszögéből írod, ami szerintem azért egy lánynak igazi kihívás, hacsak nem lógsz egyfolytában fiúkkal. Egyenjogúság ide vagy oda, szerintem a két nem gondolkodása igen is különbözik, mondjuk persze minden ember különbözik, ha úgy vesszük, de akkor is. Többnyire azért érződött, hogy az elbeszélő egy hímnemű egyed, és nem csak azért, mert az író sokszor az orrom alá dörgölte az ilyesmi megjegyzéseivel: "Persze, lehet, a férfi szól belőlem...", "De nem sírtam, egy férfi sosem sír...", "..egy férfi sosem sír...". A történeted mindenképp egyedinek mondható. "Egyedi, mert ilyennel még nem találkoztam", mondták sokan. Ezzel a kijelentéssel viszont nem értek egyet. A te blogod nem azért egyedi, mert más Attack On Titan fanfiction még nem született eddig a blogos világban. A te blogod sok szempontból egyedi. Ritka az olyan blog, aminek az írója ilyen sok időt fordít minden apróságra. Látszik, hogy nem csapsz össze semmit sem, és nem csak a trailerbe, a kinézetbe adsz bele mindent, de a történetbe is. Az is látszik, hogy még kezdő kis írópalánta vagy, így apróbb bakik még így is becsúsznak. A sorozat után a blogod viszont nekem nem hat izgalmasnak. A karakterek jelleme nem fogott meg különösebben, ahogy a történeted sem. Furcsának találom, hogy az eleinte meglehetősen részeg Stefan hamar kijózanodik a krízishelyzetben. Én amikor iszom, akkor... Oké, most inkább vegyük úgy, hogy nem mondtam semmit!
 Ha nem láttam volna a sorozatot, rengeteg hiányosságot tapasztalnék. Például nem érteném, hogy mikor játszódik pontosan a történet. Nem írod le az épületek stílusát, a második fejezetben is a kép segített igazán elképzelni. Az illusztráció jó dolog, de nem érdemes arra támaszkodni, az a legjobb, ha már a leírás alapján elém tárul az a kép. Nem írtad le, hogy a város hogy néz ki pontosan, olvasás közben csak a sorozatban látottakra hagyatkoztam, és annak segítségével tudtam elképzelni. Az óriásokról sem írtál olyan sokat, összehasonlíthattad volna esetleg az emberek testével, és úgy könnyebb lett volna az olvasóknak elképzelni őket. Hiszen a te mondataid alapján akár három fejük is lehetett volna, és zöld színük, persze nemzőszerv nélkül, mert azt megemlítetted. A képek persze megint csak segítettek az olvasóknak. Megint csak azt tudom mondani, hogy az illusztráció ne mankóként szolgáljon, hanem az is csak legyen egy plusz dolog, egy kis ékszer. Néha használsz egy-egy érdekesebb kifejezést, például én különösnek találom, hogy egy olyan önfejű, laza, piás fiú egy lányt pont a "dekoratív" jelzővel illette meg. Zavaró, hogy a számokat nem betűvel írod. Ez nem egy matektankönyv, itt nem 15 kéne legyen, hanem tizenöt. Évszámokat persze nehogy kiírj nekem számokkal, de van egy határ, amit betűkkel kell írni. Mikor szóba esett Levi hadnagy, akkor magamban üdvrivalgásba kezdtem. Azt hiszem ő, meg még az a szemüveges kísérletezős felderítő a kedvencem a sorozatból.
  A fogalmazásod kezdetlegesnek nem mondható, mivel nincs tele tőmondatokkal, és azért a helyesírás se olyan rossz, csak pár hibát találtam így egyszer elolvasva. Nagyon szép szavakat is használsz, jól írod le a párbeszédeket, és azért azt nem lehetne mondani, hogy a leírásokban teljesen szegény a blogod, hiszen azért jó pár sort tudnék felhozni most példának. Fejlődni még van hova, de csak azt tudom mondani, hajrá, gyakorolgass még szépen.
 Ez nem teljesen a történet menüponthoz kéne tartozzon, de most itt említem meg, és pont. A blogodon nem csak a történet van fent, de versenyt, és még egy díjat is indítottál a blogról. Eleinte azt hittem, hogy ezek amolyan reklámfogások, és így feliratkozókat nyersz. Ezért most bocsánatot kérnék, mert látom, hogy nem is kérted, hogy feliratkozzanak, és a versenynél te magad értesítetted volna őket külön. Szóval ezekkel nincs gond, ha neked a történetes blogodon esik jól versenyt hirdetni, akkor tedd.
 Helyesírási elgépelések: (Gondoltam így összeszedve egyszerűbb.)
 1. Fejezet:
ijedségre

Ijedtségre javítanám ki automatikusan a jelenlegi nyelvtantudásom alapján. Viszont kicsit utánanéztem, és tulajdonképpen a te esetedre is ráfogható, hogy helyes. Számomra mégis természetellenes.

-          ijedség (helyzet: megijedés) – ijedtség (állapot)

  példamondat:Nagy volt az ijedség a családban. Ijedtségében elejtette a poharat.

 újjakat 
 Ujjakat! És nem ez lesz az első eset, hogy ezt elírod...

újjait

Ujjait. Olyan furcsa, hogy mindig ezt a szót rontod el, pedig ezt max. az általános iskola alsó tagozatnál szokták elrontani. A nehezebb szavakat meg simán leírod jól.

2. Fejezet:

 dzsekiből, aminek az úján,

Ujján... Úgy tűnik itt már nem újj, hanem csak új. Még jobb!

6. Fejezet:

bauer (németül: paraszt),

Nem, ez nem helyesírási hiba. Csak nem mutat jól. Szépen be kell csillagozni, és a fejezet végén leírod, vagy ha van több szó is, amit ki kell írni, akkor felső indexszel egy ilyen pici számot kreálsz a Wordben, majd meg bemásolod a Bloggerbe: szó^1. Tudod, mint a könyvekben. (Remélem szoktál olvasni...)

 7. Fejezet:
Oliva-zöld

Először is olíva, másodszor pedig szerintem olíva zöld, bár az utóbbiban nem vagyok biztos.

20/16

Karakterek:

Stefan:

Nem nőtt a szívemhez, nem kedvelem őt, de nem is ellenszenves. Többnyire jószívű és segítőkész, de vannak pillanatai, amikor nem nagyon szeretem őt. Furcsa kis figura, és ha nem láttam volna róla a képet, amit kitettél, valószínűleg teljesen másképp képzeltem volna el. Annak a fiúnak (nem tudom mi a színész neve, azt hiszem az Útvesztőben játszott) olyan gyerekes kis rókafeje van, egyáltalán nem olyan, mint amilyet én Stefannak szántam volna.

Veronica:

A cappuchino bőrű lány. (Te így hívtad azt a bőrárnyalatot, és valahogy ez megragadt bennem.) Ő is olyan semleges számomra, és annyit tudnék most hozzáfűzni, hogy úgy is összejön majd Stefannal valamikor, a kérdés csak az, hogy mégis mikor. Az írói megjegyzésben azt írtad, hogy fiús, de ez nekem a történetben nem igazán jött le.

Vinzent:

Akkor vált igazán szimpatikussá, amikor kiderült, hogy kékvérű, egészen addig nem kedveltem, és szerintem rettentő idegesítő lehet, hogy ha valaki mindenen röhög. Még egy olyan pokoli helyzetben is, mikor emberek százai vesztik életüket.

Sona:

Na, őt imádtam! A magabiztos, állításod szerint fiús, erős lány, aki kiáll azért, amiben hisz. Céltudatos, tüzes, kemény, igazi belevaló lány. Vagy nagyon jóban lennék vele, vagy egy hatalmas versenytársként tekintenék rá.

Alfons:

Stefan fiútestvére, akit nem a legjobb színben tüntet fel. Beképzelt, bunkó, öntelt. Nekem valahogy mégis tetszik, bár az, hogy a katonai rendőrséghez tartozik mutatja, hogy legbelül Alfons egy gyáva, puhány kisfiú. 

  A karakterek kidolgozásával is biztos foglalkoztál valamennyi időt, de azért korántsem annyit, mint a trailer, vagy a könyvborító elkészítésével. Pedig ez fontosabb lett volna, de mindegy. Azért őket is kimunkáltad, részletezted őket, de szerintem még nem az igaziak.

10/6

ÖSSZESÍTÉS:

Nem biztos, hogy tovább fogom olvasni a blogod, mivel nem fogott meg igazán. Pedig szépen fogalmazol többnyire, és azért nem rossz a történetszál sem, szóval biztos ez a válogatós ízlésemnek köszönhető. Viszont köszönöm, hogy megismertetted velem azt a sorozatot, mert már tűkön ülve várom a második évadot. Sok sikert a továbbiakban, kedves Dorothy Chanté!

ui.: Nem értem, a legelején miért egy bizonyos Felicity Armstrong válaszolt pár kommentre.

 54/43

Negatív kritika: Hogyan írjunk, és hogyan fogadjuk?

  Nem terveztem ebben a blogban cikkeket is írni, de már egy ideje kezd megfogalmazódni bennem egy bizonyos téma kapcsán jó pár gondolat, amit ma úgy döntöttem, hogy megosztok veletek. Nem írtam még sohasem cikket, csak olvastam, szóval nézzétek el, kezdő vagyok. A téma pedig nem más, mint már a címből is kiderülhetett, a negatív kritika. Ebből a dologból adódig számtalan vita, sértődés, megalázás. Itt nem csupán arról van szó, hogy hogyan tálaljuk a véleményünket szolidan, úgy, hogy ne sértsük vérig vele a másikat, hanem arról is, hogy hogyan reagáljunk, ha netalántán a mi blogunkat szólják le. Véleményem szerint ez nem kéne olyan kellemetlen téma legyen, és nem kéne ennyi feszült helyzet legyen belőle, mint a blogos közösségben jellemző. El lehet kerülni a veszekedéseket, csak higgadtan kell hozzáállni, és végig kell gondolni a mondanivalónkat, mielőtt cselekednénk.

  A viták sokszor úgy kezdődnek, hogy egy amatőr író kiposztolja szépen a kis blogját a csoportba. Már a címben is van hiba, a designban egymáshoz nem illő rikító színek vannak, olvashatatlan betűtípus, nyers párbeszéd az egész történet, alapvető helyesírási hibákkal van tele az összes mondat, és még csak nincs is sorkizártan a szöveg! Mon Dieu! Gondolom már mindenki találkozott hasonlóval. Ilyenkor nehéz megállni, hogy ne tegye szóvá az olvasó a hibákat, és ha már egy ember kommentelt, nincs megállás, egyre többen felfigyelnek a blogra, az oldalmegjelenítések száma robbanásszerűen megnő, és csak jönnek az írónak az értesítések a sok komment miatt. A sok kommentár sokszor kicsit elengedi magát, és nem túl kedvesen kezdi el szidni a blogot. Van, aki viszont teljesen objektívan közli a hibákat. Az írónak ez már sok, megsértődik, elkezdi olyanokkal fárasztani a sok támadót, hogy "jaj, mert ti bezzeg tökéletesek vagytok", és esze ágában sincsen javítani a hibákon. Van olyan is, aki azt mondja, "majd kijavítja", aztán mégsem történik semmi, ezzel csak le akarja rázni a sok embert. A kommentárok felháborodnak, amiért az író nem képes elfogadni a hibákat, pedig ők csak elmondták a véleményüket. Jönnek a személyeskedések, beszólogatások, és a többi ilyesmi, amiket a kívülállók sokszor csak egy kis nasival a kezükben olvasgatnak jót szórakozva mindenkin. Szerintem ilyenkor nem csak az író visszautasító, megsértődő, nem elfogadó stílusa az, ami okozza az egészet, hanem azok is részesei a problémának, akik letámadják az írót. Persze, sokan segítő szándékkal próbálnak írni, de sajnos ez nem mindig úgy jön le az írónak. Nem kell megkeresni, hogy ki a hibás, mert mindenki hibás, és pont.

  Az sajnos nekem sem mindig megy, hogy úgy mondjam el a véleményem, hogy ne sértsek meg vele valakit. Nyilván különbözünk, és pár ember különösen érzékeny az ilyesmire, pár ember meg cseppet sem, és nem tudhatjuk előre, hogy a mi emberünk melyik kategóriába tartozik. Ezért csak annyit tudok mondani, hogy válasszuk az örök kedvencet, az aranyközéputat, és kerüljük a szélsőségeket. Ha netalántán már megbántottunk valakit, akkor ne essünk még jobban neki, hogy miért nem tudja elfogadni a véleményünket, hanem próbáljuk megértetni vele, hogy nem sértésnek szántuk, és bocsánatot kérünk. No, akkor kezdjünk is bele.

  Pár pontnál kicsit eltértem a témától, és belebonyolódtam olyan nagy témakörökbe, mint például a kezdő blogosok, de azért igyekeztem a tárgynál maradni. Most így átgondolva talán nekem is meg kéne fogadjam a saját tanácsaimat, mert lehet, hogy én sem vagyok mindig olyan hű de segítőkész. Bort iszom, vizet prédikálok? Azért azt nem mondanám, de néha én magam is észre sem veszem, és a stílusom átvált kicsit bunkóra, amire cseppet sem vagyok büszke.

Hogyan tálaljuk a negatív véleményünket?

1. Képzeljük el magunkat a másik helyébe!

 Mielőtt még megnyomnánk az ENTER-t, olvassuk át még egyszer, hogy mit is akartunk kommentelni. Vagy mielőtt még közzétennénk a kritikát, olvassuk át még egyszer, de most ne a nyelvtani hibák után kutatva. Gondoljuk végig, hogy minket megbántana-e, és megsértene-e, amit akartunk írni. Nyilván egyikünk sem örül annak, ha szembesítenek minket azzal, hogy már megint mi a probléma a történetünkkel. Mindenkinek vannak hibái, és egy egészséges ember arra törekszik, hogy tanuljunk belőlük, és ne kövessük el még egyszer ugyanazt. Tehát, ha azt látjuk, hogy a mi mondanivalónk megsértene minket, akkor mindenképp próbáljuk meg átfogalmazni, újragondolni. Hiszen nem sértegetni akarjuk a másikat, hanem csak véleményt szeretnénk nyilvánítani.

2. Ügyeljünk a stílusunkra!

 Ne legyünk lekezelőek, bunkók. Nem kell jópofizzunk, a kedvesség sosem kötelező, nem kell tisztára nyalnunk a másik hátsóját. De az alpári stílus nem elfogadott, és a beszédképességeink biztosan jobbak annál, hogy olyanokat mondjunk, hogy "egyszerűen förtelmes", vagy "kegyetlen szar". A káromkodást például szerintem jobb elkerülni az ilyen helyzetekben, mert attól csak durvább lesz a stílusunk, és még sértőbbnek tűnik a mondandónk, még ha nem is annak szántuk, mégis úgy sikerült. A beszédstílusod téged is meghatároz, arcot teremt neked, kialakít rólad egy képet, ami nem is biztos, hogy igaz rád, és épp ezért kell annyira odafigyelni rá. Nem elég csak annyit írni a monológod végére, hogy egyébként bocs, nem akartalak megbántani. Folyamatosan koncentrálni kell, és egyik mondatunk sem kéne becsmérlő legyen.

3. Ne személyeskedjünk!

  Több helyen is láttam már, hogy valaki a magánéletét próbálta leszólni az írónak. Mi köze lenne szerencsétlen blognak az író barátainak számához, vagy ahhoz, hogy neki mennyi ideje van? Egyszerűen nem odaillő olyan dolgokat mondani, hogy az a tíz feliratkozó biztos csak azért iratkozott fel, mert a barátai az összes, és csak emiatt, vagy mert könyörgött nekik. Semmi közünk nincs ahhoz, hogy az a tíz ember miért iratkozott fel, még akkor sem, ha valóban a barátai ők. De tényleg: mi van akkor, ha a barátai azok? Semmi, szóval ne is kössünk bele. Valakik szerint vérlázító dolog, hogy az igénytelen, kezdetleges blogoknak sok rendszeres olvasójuk van, míg az igényes, egyedi blogoknak (valószínűleg a sajátjuknak) kevés. Erről a legkevésbé sem az író tehet, maximum az emberek, akik feliratkoznak a blogra, abba meg inkább ne kössünk már bele, hogy valaki hova iratkozik fel, és mi tetszik neki, mert az már ízlés kérdése. Nekem sincs sok feliratkozóm (jelenleg nyolc darab, bár én ennek is örülök, egyem meg a kis cukikat J) , de mégsem érzek késztetést, hogy felkutassam kevésbé színvonalas blogokat, és ócsároljam őket, amiért nekik több a feliratkozójuk. Ne az irigység vezényeljen bennünket. (Oké, ez hasonló bölcs kijelentés, mint a "harag rossz tanácsadó", amit azt hiszem a nagy Yoda mester mondott, de az ilyen bölcsességeknek van alapjuk.)

  Továbbá ne kössünk bele abba, hogy az író hány éves. Sokan felhozzák, hogy jaj, azok a tíz-tizenegy évesek is próbálnak blogolni, és ők biztos csak divatból, és még csak nem is tudnak fogalmazni. Tizenegy évesen én sem tudtam fogalmazni, szégyenkezve nézem vissza, miket írtam a Wordbe anyukám gépén. Ha nekem is lett volna saját számítógépem, és rátaláltam volna a blogokra, akkor simán megosztottam volna, és nyilvánosságra hoztam volna az okos fejemmel. Ez olyan nagy bűn lenne? Nem hiszem. Mindenki volt kezdő, aki meg profin született, annak gratulálok, de azért nem kell leszólni az amatőröket.

4. Próbáljunk pozitívumokat is mondani!

 Mindenki jobban el tudja fogadni a hibáit, ha hallja a bókokat is mellette. Ha kiegyensúlyozzuk a negatívumokat a pozitívumokkal, abba könnyebben bele lehet nyugodni, és elkerüljük vele sok felháborodást, megsértődést. Ilyenkor persze felmerül a kérdés, hogy de mégis mi van akkor, ha nem tudunk semmi jót mondani, akármennyire is kerestük. Hazudni meg persze nem akarunk, és ellentmondásokat sem akarunk, tehát az ilyesmi "az írásod enyhén untatott engem, de emellett nagyon izgalmas is volt" értelmetlen kijelentéseket szeretnénk mellőzni. Ilyenkor nem tudunk mit tenni, csak különösen oda kell figyelni a hangvételünkre.

5. Indokoljuk a kijelentéseinket!

 Sok kritikus csak leírja, hogy "ronda", vagy "unalmas", mindenféle magyarázat nélkül, mert ő azt úgy gondolja, és kész. Pár napja láttam pont erre egy példát egy design blogon, amit eddig nagyon szerettem, és szívesen olvasgattam a kritikáit. A kritika lényege pedig pont az lenne, hogy belemenjünk a részletekbe, és minél több példát fel tudjunk hozni. Egy egyszerű "ronda" kijelentéssel nem lehet mit kezdeni, de ha elmondják, hogy pontosan micsoda és miért ronda, azon már lehet javítani. Bár szerintem a ronda szót kerüljük, mert sértő lehet. (Na jó, igazából simán kinézném magamból, hogy valamit lerondázok, de ha megtenném, biztos, hogy megpróbálnék segíteni, hogy hogyan lehetne a rondából szépet faragni.)

6. Mondjuk el, hogy hogyan lehetne javítani a blogon!

 Az építő jellegű kritikákat szokta szeretni mindenki, aminek nem az a célja, hogy csak szimplán írjon a blogról, hanem az, hogy segítsen az írónak. Persze, egy nem építő kritika is lehet jó, amiben a kritikus csak elmondja szépen a véleményét, mert ha valaki azt megírja jól, akkor akár az is hasznos lehet. De ha kifejezetten építő jellegű, az segít a legtöbbet a bloggernek. Miután leírtad szépen, hogy mi nem tetszik az adott blogban, nyugodtan odabiggyeszthetnél még plusz pár sort, hogy a sok negatívumon hogy lehetne segíteni. Mivel lehetne feldobni a designt, mivel lehetne érdekesebb a történet, és a fogalmazáson hogy lehetne javítani. Nem nagy energia, szerintem mindenkinek belefér az idejébe, és rengeteget számít.

Hogyan fogadjuk a negatív kritikát?

 Ebben a témában én sajnos nem igazán vagyok otthon, mivel már jó ideje nem írok történetes blogot, és mikor írtam is, a kutya se olvasta, ergo nem is kaptam róla nem hogy negatív véleményt nem, de semmilyen véleményt sem. Utólag azt mondom, hogy jobb is, mert nem voltak éppen életem műalkotásai, és két-három fejezetnél nem is jutottam tovább egyiknél sem. Szóval, most csak próbálok belegondolni azok helyébe, akik kapják a kritikát. Persze, a mindennapi életben én is kapok, amire most tudok alapozni, hiszen a hibák elfogadása nem csak a blogoknál fontos, hanem az életünknek egy fontos része. Kaphatunk negatív kritikát a szüleinktől, barátainktól, ellenségeinktől, vagy akár egy tanárunktól. Tudnunk kell ezeket kezelni, hogy megkönnyítsük vele az életünket. Bár én itt tizenhat évesen nem igazán szeretnék az élet nagy dolgairól papolni, úgyhogy kanyarodjunk is vissza csak az írás és a blogolás témaköréhez.

 1. Próbáljunk javítani a hibákon!

  Nem szép a design? Forduljunk designerhez! Sok a nyelvtani hiba? Keressünk bétát! 
 Ilyen egyszerűnek tűnik elsőre. De mi van, ha már eleve designer csinálta a blog kinézetét? Hiszen nem mindegyik designblog olyan hű de szép designokat készít, ugyanúgy akadnak amatőr designblogok, akár csak kezdő történetes blogok is. A híres-neves, nívós designblogoknak pedig tele a limitjük, vagy inaktívak. Ilyenkor az embernek átfut a fejében, hogy megpróbálja saját maga. Higgyétek el, szerintem az átlagnak nincsenek akkora elvárásai, nem kell kódos design, sőt, valaki kifejezetten a hagyományosat szereti. Kicsit babrálsz az alapsablon színeivel, összedobsz pár designblog Youtube csatornáin található videók segítségével egy egyszerűbb fejlécet, akkor senki sem fog leszúrni véleményem szerint. Ha mégis, akkor azzal talán jobb nem is foglalkozni, hiszen sokan értelmetlenül nagy jelentőséget adnak a kinézetnek. (Legalábbis én nem szeretem, ha egy kritikus többet ír a kinézetről, mint a tartalomról, de még azt sem nagyon, ha ugyanannyit. A csomagolást is meg kell említeni, de a lényeg az, ami benne van.)
  Ha pedig már van egy bétád, és még így is találnak benne hibákat, akkor az a legjobb, ha megkérdezed, pontosan mik azok a bakik, és szépen kijavítgatod őket. Ha konkrét példát nem is tud felhozni a kritikus, azért, mert lusta keresgélni, vagy elfelejtette, vagy akármi, akkor meg sajnos nincs mit tenni, úgy fog maradni. Erről nem te már nem tehetsz, mert te kijavítottad volna.
   A blogod sosem lesz tökéletes, mindig lesznek benne kivetnivalók. Igen, senki sem tökéletes, blabla. De a tökéletességre azért lehet törekedni, kérem szépen! Minél több hibát javítunk ki, annál közelebb fogunk állni hozzá, és ugyan egy vékony hajszál mindig el fog minket tőle választani, de megközelíteni meg tudjuk. Nem mindegy, hogy a tökéletességtől milyen messze áll a blogod.

2.  Fogadd el, hogy neki ez a véleménye!

 Vannak helyzetek, amikor nem feltétlenül kell javítani a hibákon. Ha tudod, hogy mások megdicsérték például a fejlécet, de a kritikusnak meg mégsem tetszett, akkor nem biztos, hogy a kritikusnak kell megfelelned. Ha neked is tetszik, és az olvasóid nagy részének is tetszik, akkor mindegy, hogy a kritikus mit gondol, hiszen akik számodra fontosak, azok értékelik a munkádat. Nem kell mérgesnek lenni a kritikusra, amiért gonosz módon neki bezzeg nem tetszik, csak el kell fogadni, hogy ez az ő véleménye, ő ezt így gondolja, és ennyi, nem kell rajta többet lovagolni. Összpontosíts inkább arra, hogy az olvasóidnak tettszegyjen, és elsősorban nekik akarj megfelelni. Olyan nincs, hogy mindenkinek tetszik a blogod, hiszen különböző embereknek különböző az ízlésük.

3. Ne akarjunk mindenre kifogásokat keresni!

  A kritikusok nem szokták szeretni, hogy miután szépen elolvasták az egész blogot, átgondolták többször is a kritikát, időt szántak rá, az író reagál a kritikára, és szépen elkezdi az összes dolgot indokolni. "A design azért nem olyan, mert akkor épp...", vagy "Ja igen, annál a fejezetnél meghalt a szomszédom macskája és nem voltam formában", és a többi. Persze, ha könnyít a kis lelkeden, akkor nyugodtan mondhatsz pár dolgot, meg tényleg van, amire jogos magyarázat van. De a kritikust ezek nem feltétlenül érdekli, ő csupán azt szeretné, hogy kijavítsd azt a fejezetet, mert most már jobb formában vagy, és kész. Felesleges azon rágódni, hogy te miért ejtetted azt a hibát, csak javítani kell rajta!

4. Ha bánt minket a stílusa a kritikusnak, mondjuk szépen meg neki!

  Általában nem sértő szándékkal szokták írni a negatív kritikát, csupán csak el szeretnék mondani a véleményüket. Ha téged ez mégis megbánt, akkor ne ess neki a kritikusnak, hogy ő milyen egy bunkó és alpári személy, még akkor is, ha valóban az. Meg kell mondanod neki, hogy neked ez rosszul esett, megbántott téged, vagy egyenesen belegázolt a lelkivilágodba. Egy értelmes ember bocsánatod fog kérni, és utána már kedvesebb stílusban fog hozzád beszélni, mert érzékeli, hogy te talán könnyebben magadra veszed a kritikát, mint amennyire ő tenné. Utána már te is látod, hogy igazából nem akart téged megbántani, és ő is látja, hogy megsértett téged, és már megbánta, és utána minden fantasztikus, cukorkákkal és rózsaszín felhőkkel teli.



 A cikkem célja annyi lett volna, hogy meg tudjuk előzni a sok vitát a csoportban. Tudom, milyen szórakoztató kívülállóként olvasgatni a sok viszályt, és haha, popcorn-t eszegető Pusheen macskával ezt illusztrálni is tudjuk, de ez szegény írónak lehet, hogy már kevésbé vicces, sőt. Remélem tudtam vele segíteni!

Második Kritika: The Queen Bee Of High School

(A Facebook-os profilomat valamiért felfüggesztették, áttértem egy másikra. Most már "Frencs Kiss" néven nyomulok.)

Queen Bee Of High School

 Most, hogy most már teljesen beindult a blog, és már a kritikák limitje is megtelt, neki is állnék a második kritikámnak. A limit szerinti sorrendet figyelmen kívül hagyva ugrottam át erre a blogra, amivel már régóta szemezgetek. A blog kevesebb, mint két hónapja nyílt, és már majdnem elérte a tízezer oldalmegjelenítést, és a negyven feliratkozót. Ahhoz képest, hogy egészen friss blog, szerintem népszerűnek lehet mondani. Nekem felkeltette a figyelmem Iggy Azalea (akinek sokáig nem tudtam megjegyezni a vezetéknevének helyes leírását, de nemrég úgy sikerült memorizálnom, hogy "az a Lea"). Őt nem sok blogban láttam, és ezért kíváncsian nyitottam meg a blogod, még akkor, mikor indult. Meg aztán az is szemet szúrt, hogy az író nem egy bloggerina, hanem egy blogger, ami elég ritka, lássuk be.

  Szinte ugyanolyan pontokból vizsgáltam meg ezt a blogot is, akárcsak a Más c. blogot. Azt hiszem ez a séma fog maradni, hacsak nem egy olyan bloggal találkozok, ami valamilyen szempontból más, mondjuk nem történetes, vagy hasonló.

Cím: 

 Szerintem tökéletes cím egy ilyen középiskolás bloghoz, mint amilyen ez. Egyértelművé teszi, hogy egy gimis blogról szól, és Iggyre tökéletesen illik a "Queen Bee" jelző. Mivel amerikai/angol nevek vannak benne, szerintem nem baj, hogy a cím sem magyar nyelvű. 

3/3

Kinézet:

 Az elmúlt két hónapban már több designja is volt a blogodnak. Őszintén szólva nekem az első tetszett legjobban. A második kicsit sem tetszett, az, amelyik olyan piros-vörös színű volt, mert úgy éreztem nem illik a bloghoz. A mostani is jó, ez is tetszik, de valahogy a legelső jobban tetszett. A háttér tökéletesen megfelel a gimis blogoktól elvárt sablonokhoz. A fejléccel nincs konkrét bajom, talán csak annyi, hogy Iggy haja eléggé furán áll rajta. Van egy kis világosbarna rész, amiről nem tudom eldönteni, hogy Iggy haja, vagy a gimnázium falán lévő kosz, tábla, vagy akármicsoda. Ha Iggy haja, akkor az még furább, ha pedig nem, akkor meg Iggy-t igazán arrébb lehetett volna rakni, mert így úgy néz ki, mintha a haja lenne. Összességében a design elég egyszerű, kezdetleges, de szerintem felesleges túlcicomázni. Alapsablon van rajta, ami persze nem gond, nem bűn, ha valaki nem készít külön kódos designt. Viszont kicsit színtelen, szerintem fel lehetne dobni azzal, hogy a dátumnak nem szürke a háttere, hanem valamilyen színes, és a linkek színe sem szürke, fekete.

5/4

 Modulok:

 Hiányolom a menüt. A menübe tehetnél olyan oldalakat, mint például a szereplők listája, és róluk pár információ. Tehetnél képeket is ki a szereplők listája mellé. Igaz, már tettél ki egy nagyobb képet a karakterekkel, de nem mindegyikük van rajta. Nincs rajta Amy, akiről emiatt nem tudom, hogy melyik Amy keresztnevű híresség lehet. Ugyan ez van Kayával is, szintén nem tudom, hogy ő kicsoda.Vagy olyan oldalt is beletehetnél a menübe, amiben a fejezeteket bele teszed sorban, ezzel is megkönnyítve az olvasók dolgát. Mondjuk persze, az archívum sem egy rossz dolog, de precízebb megoldás egy külön oldalt csinálni neki. A modulok sorrendjébe ugyan szőrszálhasogatás lenne, ha belekötnék, de azért megteszem. Szerintem az oldalmegjelenítések száma mehetne lejjebb, helyette lehetne a legfelső modul az oldalmenü, amit remélem, hogy majd elkészítesz. (Ha akarod segíthetek benne.)

Hiányolom még a fülszöveget is, vagy egyfajta rövid tartalmat. A Köszöntő például erre megfelelő, kitehetnéd egy szöveges modulba oldalt. Így mikor rákattintanak a blogra, és oldalt gyorsan elolvassák ezt a rövid kis szöveget, el tudják dönteni, hogy érdekli-e őket a téma, vagy sem.

5/3

Köszöntő:

 Kellően rövid, és szerintem elég kedvet csinál az embernek, hogy tovább menjen az első fejezetre. Ez illik egy ilyen gimnáziumos bloghoz. A Bajos Csajok remek példa erre, habár az nem is blog, és nem is könyv, de tulajdonképpen hasonló stílusú, mint a te blogod. Könnyed amcsis tinivígjáték, aminek nincs semmi mélyenszántó mondanivalója. Remélem nem sértés, ha ezt mondom, de a te blogod valóban nem a társadalmunk és világunk legnagyobb problémáit fejtegeti ki, ami szerintem nem is baj, mert egy gimis blog nem is erről kell szóljon.
 Itt bukkan fel az első apró elgépelési probléma, ami egyáltalán nem olyan eget rengető, de mivel gondolom az a célod, hogy ne legyen benne hiba, ezért felhívom rá a figyelmed.
"drog-és alkohol problémák" Helyesen: drog- és alkoholproblémák.
5/5

 Történet, helyesírás:
 Az egész történetről nekem egy zeneszám jut eszembe, Iggy Azalea "Fancy" című száma. A dalszöveg teljesen passzol a történetben lévő Iggy-hez, így olvasás közben ezt a számot hallgattam rongyosra. No, vágjunk akkor bele. Az alapötlet ugyebár az, hogy kiválasztottál pár hírességet, akiket azért a legtöbben mindenképp ismernek, és szépen beültetted őket az iskolapadba. Ez egyébként egyedi ötlet, nekem tetszik. Viszont az, ami a sztárokkal, azaz itt csak egyszerű diákokkal történik, kevésbé egyedi. Az egész sztori gimis klisékre, közhelyekre épül. Olyan, mintha az amerikai tinivígjátékokból kivették volna a legsablonosabb elemeket, és szépen összerakták volna őket egy puzzle-be. A keletkezett kép pedig nem lett más, mint a te blogod. Olvastam az egyik megjegyzések között, hogy te sem gondolod teljesen komolyan, és elsősorban saját magad szórakoztatásod érdekében kezdted írni. Paródiának oké, de komolyan venni semmiképp sem kéne. Hogy miért is? Mert a karakterek irreálisan buták néha, és a helyzetek, az emberek cselekedetei, a mondataik, a beszédstílusuk, az egész... Egyszerűen nem valódi. Mű, erőltetett, túljátszott. A tanárok is furcsák, vegyük például Lydia McCall-t, a bajuszos nőt. Melyik tanár tenné szóvá azt, hogy a diák anyja egy prostituált? Persze, nem szó szerint hozta fel, de erősen célozgatott rá, ami szerintem kicsit erős, még egy olyan elborult gimiben is, mint amilyen Iggy-ék középiskolája.
  Az írásstílusod egyszerű, alapszintű. Nem bonyolódsz bele leírásokba, hasonlatokba, vagy nem írod le hosszan, hogy mit éreznek le a szereplők. Ezzel nem arra akarok célozni, hogy nyolc oldalon keresztül kéne fejtegetni, hogy mit érez Iggy, hogy milyen gyönyörűnek látja magát, vagy Miley mennyire izgatottan várja, hogy végre lefektethessen pár helyes fiút az este, és pontosan mit is tervez velük. Azt sem várom el, hogy az iskola csodás osztálytermeiről ódákat írjál. Viszont az még mindig jobb, mint a semmi. A történetedre elég ránézni, olyan, mintha egy tömör párbeszéd lenne az egész. Emiatt persze az események pörögnek ezerrel, egy ötezer szavas fejezet alatt egy egész szappanopera zajlik le. Szerintem írd le a cselekményeket részletesebben, mert így szerintem túl gyors, túl kapkodós. Justin és Iggy kapcsolatáról és annak bonyolódásáról írtál viszont több sort is, például Justin gondolatait és érzelmeit ügyesen megfogalmaztad. A fejezetek hossza szerintem pont jó, ha a történetes blogok részeinek hosszát nézzük átlagosan, a tiéd legalább kétszer olyan hosszú, mint a legtöbb, ami mindenképp pozitív dolog véleményem szerint.
  Röviden és tömören le sem tudnám írni a cselekményt, annyi minden történik. Rengeteg hazudozás, tinidráma, szerelem, szex, iskolai esemény, és ehhez hasonló dolgok áradata van felhalmozva a történetben. Sok helyzet szerintem nem normális egy átlagos középiskolában, egy amerikai gimis filmben talán, de a való életben nem. Egyes szám harmadik személyben írod a történetet, ami ugyebár azért jó, mert sok szálon fut. A fő szál Iggy körül forog természetesen. Iggy mit beszél a tesójával, a barátnőinek nevezett csatlósaival, vagy éppen az új szomszéd sráccal, Logannel. Az iskolában pedig zajlanak a bunyók, a beszólogatások, a megaláztatások, tanárral való szemtelenkedős párbeszédek, és a lyukas órai "Felelsz vagy mersz"-ek. Amit értékelek, hogy azért egész humoros, és vicces. Nem mondom, hogy az író elmehetne humoristának, de azért nem egyszer mosolyodtam el olvasás közben. Az is jó, hogy itt nem a legnyomibb lány jön össze a legmenőbb fiúval, vagy a legbénább fiú az iskola hercegnőivel, mint az általában történni szokott. Itt inkább össze-vissza vannak a kavarások.

  Volt egy bizonyos rész, amire most külön kitérnék. A második fejezetben Iggy nem tűrte el, hogy a figyelem középpontjába a "két szajha" került, Selena és Miley. Ekkor megkérdezte a tanártól, hogy ihat-e szénsavmentes ásványvizet. Fordult a kocka, az osztály elméletileg Iggy-t bámulta, rá szentelték a figyelmüket, és érdeklődve figyelték, ahogy a lány issza a vizet. Egy kérdésem van: MIÉRT? Miért nézne bárki is valakit azért, mert szénsavmentes ásványvizet iszik? Tényleg olyan golyórugdosóan érdekes? Esetleg Iggy olyan átéléssel iszik ásványvizet, hogy nem lehet nem rá nézni? Ezt egyszerűen nem tudom megérteni.

  Helyesírás. Nem mondanám ragyogónak, de rossznak sem, hiszen a helyesírás javító gondolom mindnyájunknak segíti a dolgát. Elgépeltél pár dolgot, ami szintén mindenkivel előfordul néha. Kiírtam pár dolgot segítségül.
"Na, elég gyerekek, fojtassuk a tananyaggal!" Ezt azért nem húzta alá a helyesírás javítód, mert a fojt is egy értelmes szó, csak a fojtogatás nem éppen azt jelenti, mint amire itt te gondoltál. Szóval FOLYTASSUK.
"Köszönöm szépen, tanár úr! Vágyik … én nem eszem!" Ezt a mondatot nem igazán értem. Vágyik helyett vagyist akartál írni?
"Demi közben Emmák áradozott a mosdóban Justinról." Emmának!
"az osztály egyik rossz-fiúja, Nick." Vagy rossz fiú, vagy rosszfiú. A rossz fiú inkább rossz magaviseletűt jelent, a rosszfiú pedig bűnözőt. (Legalábbis ezt olvastam.)
 Nem lógunk? Plazazhatnánk. Plazázhatnánk! (Vagy plázázhatnánk.)
  A vége felé egyébként már kezdtem beleunni a történetbe és a karakterekbe, kezdett elegem lenni belőlük. Ennek ellenére mindig olvastam tovább, mert már nagyon vártam a pillanatot, hogy végre nyilvánosságra kerüljön Selena és Iggy pasija, Justin szexvideója.
20/12

Karakterek:
Iggy:
Az ő karaktere a tipikus bálkirálynő, nem az a fajta, aki fűvel-fával összejön. Fontos neki az abszurd gimnáziumos hierarchia, aminek ő áll a legfelső fokán. Ő bármit megtehet, az emberek örülnek, ha a lábtörlői lehetnek legalább. Egészen kedvelhető karakter szerintem, mert bizonyos megjegyzésein jót lehet derülni. Mondok pár példát:
"Az én nevem Iggy. Örülhetnek, hogy megismerhetnek"
"Az arcom a bizonyíték Isten létezésére"
Dylan:
Iggy ikertesója, aki nem örvend akkora népszerűségnek, mint a lánytestvére. Folyton eszik, nem is értem, hogy férhet ennyi étel egy vékony fiúba. Annak ellenére, hogy Iggy-vel teljesen más helyen állnak a "ranglistán", viszonylag jó testvérek, volt pár érzelmes pillanatuk, amiket egyébként nem nagyon tudtam átérezni.
Logan:
Ő azt hiszem az egyetlen normális srác a történetben. Na jó, talán Dylan is az. Logan egy olyan fiú, akinek nincsen túl barátságos családi háttere, az iszákos apjával sokat vitatkozik. Ő a kedves jófiú, aki nem akar senkinek sem ártani, és a legtöbb itteni emberrel ellentétben nem akar mindenkit porrá alázni. Mert ő egy normális ember!
Miley:
Ő a legnagyobb ribanc az iskolában, sűrűbben cserélgeti a pasijait, mint a bugyiját. Őt szinte akárki akármikor megkaphatja, ha nem néz ki olyan nagyon visszataszítóan. Nyilván nem szimpatikus, ellenszenves a személyisége. Az ő szerepe nagyjából annyi, hogy ő a ribanc, aki ribancként öltözködik, és ribancként viselkedik.
Justin:
A focicsapat kapitánya, a gimnázium legmenőbb pasija, aki minden lány álma. Ő is általában hű marad a saját sablonjához, mint a többiek, és úgy viselkedik, mint ahogy azt a suli legmenőbb fiúja szokta.
Selena:
Különös, hogy Selenának a "Miley ribi barátnője" típusú szerepet választottad. Én személy szerint őt jobban el tudnám képzelni a jó lánynak, aki aranyos, és kevésbé népszerű. Viszont itt ő Miley lecsúszott barátnője, akinek élete csúcspontja, hogy az iskola legmenőbb fiúja vele csalja meg az iskola legmenőbb lányát.
Demi:
Ő az új lány, akit nem kedvelnek meg először sem, és később sem. Hamar beleszeret Justinba, mert mér' ne, ha már egyszer úgyis mindenki azt csinálja abban az átkozott iskolában. Sokszor bénázik, és nevetség tárgyává válik.
Nina:
Iggy csatlósa, és ezzel szinte mindent elmondtam. Egyszer volt egy szégyenletes esete, amikor részegre itta magát, és lesüllyedt Miley-ék szintjére.
Charli:
Iggy másik pincsikutyája, aki hűségesen követi őt, lohol utána. Szemet vet Iggy ikertesójára, Dylan-re. Nagyjából ennyi érdekes dolog történik vele.

 Még sok szereplő van, de felesleges leírni a többit. Szerintem a legtöbben egy sablon alapján viselkednek. A királynő királynősködik, a béna lány bénázik, a csatlósok végzik a csatlósok munkáját. Ezért olyan az egész, mint egy amerikai film. Nincsenek túl jól kidolgozva, csak olyanok, mint a robotok, teszik, ami a dolguk, és amit a rájuk címkézett jelző miatt várunk tőlük. A karakterek nem igazán fejlődnek, és nem emberiek. Erőltetettek. Igen, ez a jó szó rá: nem emberiek!
10/4

ÖSSZESÍTÉS:
 Paródia, vagy nem paródia? Paródiának egész jó, nem paródiának pedig... Azt hagyjuk, mert úgy sem gondolja az író ezt halálosan komolyan, ebben biztos vagyok. Meg kell hagyni, hogy azért az íróból a szavak ömlenek rendesen, mert rengeteg minden történik azalatt a tizenegy fejezet alatt. A gimis tinivígjáték nem igazán az én műfajom. Remélem semmivel sem bántottam meg az írót. Sok sikert a továbbiakban!
48/31

  

Első Kritka: Más

MÁS

 Elérkezett ez a nap is, amikor megírom életem legeslegelső kritikáját. Mivel már számtalan kritikablogokat, és különböző designblogokat olvastam, nagyjából megfigyeltem, milyen pontokba szokták őket szedni. Azt hiszem én nem fogok annyit foglalkozni a designnal, de persze azért megemlíteni mindenképp fontos. Igyekeztem nem öt soros kritikát írni, mint azt sok helyen láttam. Ha valaki egy hosszabb kritikát ír, az szerintem sokkal alaposabb, és akkor látszik igazán, hogy mennyit foglalkozott a bloggal, és igazából mennyit olvasott el belőle.

  A Más c. blogot választottam. Egyrészt ezt ajánlották, másrészt ebbe a blogba már sokszor belefutottam régebben, bár emlékezeteimben egy teljesen más kinézetű blog él. Akkoriban még a fejlécen a jelbeszédnek különböző mozdulatai voltak kirakva, és sokkal egyszerűbb volt az egész. No mindegy, fogjunk akkor bele.

Cím:
 Találó, illik a történethez, de szerintem az az egyetlen gond vele, hogy biztos született már ilyen nevű alkotás, akár film, akár novella, vagy könyv. Nem kerestem rá, de azért nagy esélyét látom. (Ez olyasmi cím, mint mondjuk a "Blackbird", abból is láttam már jó párat.)
3/1,5

Kinézet:
 Ezzel kezdeném, mert ez a rövidebbik, és ugyebár ez az első dolog, ami az ember szeme elé tárul. Khyira munkája, és mint általában az ő művei, nagyon szépek, aprólékosak. A színek gyönyörűek, én ezt a fajta kéket kifejezetten szeretem. Az egész kicsit egyszerű, finom, és teljes mértékben passzol a történethez. Az oldalfejlécen lévő lány pedig tényleg hasonít arra a Jankára, akit én elképzeltem a blogodat olvasva. Ahogy jobban szemügyre vettem a fejlécet, megpillantottam, hogy azok a kézmozdulatok, jelek, amik a régi designon is rajta voltak, ezen is rajta vannak, csak halványabban, kisebben.
5/5

 Modulok, menü:
Úgy döntöttem ennek csinálok egy külön pontot, mivel át szerettem volna nézni az oldalaidat. Elolvastam, amit írtál magadról. Ez nem igazán tartozik a történetedhez, de azért érdekelt, ki is lapul a sorok mögött. Illetve ebben az oldalban leírtad, hogy nem fogadsz el díjakat, és nem küldöd őket tovább. Ezzel egyébként egyet értek, legalábbis a jól ismert rózsaszín logós díj szerintem már majdnem minden blogon járt, ha nem egyszer, akkor hússzor. Ezután megnéztem a szereplők menüpontot, és mivel addigra már elolvastam a történeted első tíz fejezetét, nem ért meglepetés. Mikor elolvastam, hogy régebben raktál ki képeket a szereplőkről, rémlett valami, de sajnos nem tudtam rájuk visszaemlékezni, pedig kíváncsi lettem volna rá. A karakterekre meg majd később visszatérek. Megnéztem még a testvéroldal nevű oldalt is, amire azt írta ki a laptopom, hogy a keresett oldal nem létezik. Nem tudom, hogy ez direkt van-e, vagy csak véletlenül, de ezt majd szerintem akkor nézd át. Majd átkukkantottam a cseréidbe, és az ajánlókba. Nem lepődtem meg, hogy melyik blogokat olvasod, nem tudom miért. Azok tipikusan az igényes, "híres", közkedvelt blogok, amiket a bloggerek szeretni szoktak általában. Ugyebár, a te blogod is ebbe a kategóriába tartozik, véleményem szerint. Ezt veheted bóknak is, de szerintem tény, hogy a te blogod nem véletlenül lett népszerű. Áttekintettem a többi modult is, és nem találtam hiányosságokat, volt chat, feliratkozás, és minden, ami szükséges, a többi szerintem már csak "plusz".
5/5

 Előhang, kedvcsináló:
Az előhang a részeknél prológusként volt írva, és mivel azt olvassa el az ember legelőször, külön szeretnék róla véleményt írni. Tehát, ugyebár ahogy sokan mondani szokták, a prológus ennél hosszabb. De én ebbe nem szeretnék különösebben belekötni, mert nem nagyon tartom fontosnak, meg ugyebár igazából a tiéd csak egy előhang, és te így is nevezted el. Rövidke, és minden mondatnak van egy kis drámai hatása, ami mellé simán el tudnám képzelni Beethoven ötödik szimfóniájának a híres "tüdüdümm" részét. Én az ilyesmiknek a megírásához sosem értettem, meg néha túlzásnak is találtam. Szerintem a te esetedben is kicsit fel lettek nagyítva a dolgok. Igaz, Janka tényleg nem a legszerencsésebb lány eleinte, de azért Ildi és Rozi ott voltak neki az otthonban, meg Márta néni is.
A kedvcsináló, azaz a legfelső modul oldalt pedig szerintem teljesen korrekt. A hosszúsága, a tartalma egyaránt jó, nem is kéne több, sem kevesebb. Tényleg "kedvet csinál", persze csak azoknak, akik szeretik az ilyen típusú történeteket.
5/4

  A történet, írásmód, helyesírás:
Ha most nagyon egyszerű lennék, lerendezném annyiban, hogy "Egyedi, tetszik, ügyes vagy! Ülj le, ötös." No, de azt hiszem ezt jobb lenne kifejteni. Először is, én úgy terveztem, hogy minden blognál, amiről véleményt mondok, minimum öt fejezetet olvasok el. Ezt így még egyszer átgondolva hülyeségnek találom, mert vannak blogok, ahol öt fejezet egynek is alig felel meg, és vannak, ahol meg egy egész nap, mire elolvasom azt az ötöt. Nálad azt mondanám, hogy a te fejezeteid rövidek, de nem annyira, szóval olyan "elnézhetően rövid"-nek mondanám. De az, hogy kicsit kurták voltak a fejezetek, engem cseppet sem zavart, mivel nem kellett rájuk várnom.
Volt egy rész, az egyedüli, ami bennem maradt még régről (mint már mondtam, talán egy éve, vagy kevesebb, hogy elkezdtem olvasni a történeted). Janka és Kevin sétáltak hazafelé, és úgy emlékszem, azt írtad, hogy "némán" sétáltak, viccből. Ez nem tudom miért, de nagyon megmaradt bennem, és most sehol sem találtam. Pedig szerintem humoros volt. Lehet, hogy összekeverem valamivel, de tényleg így emlékszem.
Nos, akkor ugorjunk a mély vízbe, és kezdjünk is bele. A történet röviden és tömören arról szól, hogy egy szerencsétlenséggel, azaz a némasággal megáldott Janka egy otthonban nő fel tizenhat éves koráig, majd befogadja őt egy házaspár. Szépen írsz, egyszerűen, nem esel túlzásokba a leírásoknál, de nem is kerülöd el őket. Ami engem zavart a történetben, hogy végtelen ártatlan, szerény és aranyos. Igen, ez nem feltétlenül rossz, engem viszont valahogy bosszantott. (Talán túl sok harcolós fantasy-t és gyilkosságokról szóló krimit olvasok.) Miután Janka kikerül az otthonból, minden olyan idilli. Talán túl idilli is! Az új szülei rendesek, kedvesek, az anyuka kellően aggodalmas, és minden tökéletes. Az iskola amibe jár foglalkozik néma növendékekkel, és még a házuk közelében is van, és a szomszéd srác az osztálytársa. Szerintem ekkor már Janka tényleg nagyon mázlistának mondhatja magát. Találkozhat a régi barátaival, és megismerkedik Kevinnel, akiről már az első pár találkozásuk után gondoltam, hogy Janka szerelme lesz. Őszintén szólva, én úgy terveztem, hogy csak az első tizenöt fejezetet olvasom el. De abból végül húsz lett, majd harminc, és végül a történet végén találtam magam, értetlenül pislogva, hogy ez mégis hogy történhetett. Az egész magával ragadott és beszippantott, és nem tudtam abbahagyni. A harmincadik fejezet körül különösen örültem az új szereplőnek, Michelle-nek, a francia lánykának. Nem titkolom, imádom Franciaországot és a csodás nyelvét, szóval ez a szál nekem kifejezetten tetszett. Az utolsó tíz fejezet nagyon eseménydús volt, amiket most nem írok le, mert azokban van jó pár csattanó. De azért megjegyzem, hogy én kicsit hiányoltam azt, hogy úgy rendesen összejöjjön Janka és Kevin. Olyan aranyosak lettek volna együtt.
A helyesírásod szerintem rendben van, de e téren én nem vagyok a legjobb, és ezért erről nehezen is tudnám megmondani a hibáidat. Láttam pár elgépelést, amiket sikeresen el is felejtettem, mert nem írtam le őket. Tudom, hogy az nem sokat segít, ha csak annyit mondok, hogy láttam őket, de azért nem árulom el, hogy hol voltak. Sajnálom. Egyetlen egyre emlékszem, és azt most meg is találtam: "Ah, megvan! Hogy is hívják? Tudjátok, az az alacsony, szőke, kék szemű babie baba ", gondolom itt Barbie babát akartál írni. Remélem azért ezzel az eggyel is segítettem.
Az is még tetszett, hogy látszik, hogy vagy jártas vagy a némaság kapcsán, vagy rendesen utánajártál, mert teljesen életszerűen vannak leírva a dolgok. Gondolok én itt például a telefonálásra, amit az elején nem értettem, hogy hogyan lehetséges, de tovább olvasva leírtad részletesen, szóval megértettem.
20/18 - (De csak mert túl szerény nekem.)

 Karakterek:
Janka:
Főhösünk Janka, a néma lány. Nagyon tetszik, hogy ezt a nevet választottad neki. A nővéremet is így hívják, és egyébként a személyisége hasonlít ennek a Jankáéra. Ő tipikusan a szelíd, ártatlan, visszafogott teremtmény, aki csupa jóindulat. A körülötte lévő emberek tényleg vagy kedvesek, vagy csak Janka olyan aranyos, hogy mindenkit annak lát, azt nem tudom. Szűzies, szende kislányként viselkedő tizenhat éves, akit nem lehet nem szeretni.
Kevin:
Őt nem sikerült annyira megismernem. Mikor átjött éjfélkor Jankához, nem tudtam hova tenni. Alig beszéltek pár mondatot, mi vitte őt rá arra, hogy már is kisurranjon miatta? (Na jó, azért beszélgettek, de akkor is hirtelen jött.) Janka biztosan nagyon szép és csinos lány, ha ilyen hamar felkeltette Kevin figyelmét. Hozzá kell tennem - bár ez nem Kevin személyiségéhez tartozik - hogy nagyon nemtetszik a neve. De most komolyan. Kevin. Erről egyből a Jonas Brothers-ből az egyik srác ugrik be, és őt nem szívesen képzelem magam elé Kevinnél.
Rozi és Ildi: 
Egybe írom le őket, ha már te is egybe vetted őket az egyik oldalnál. Rozi számomra a legszimpatikusabb szereplő az egész történetben. Janka őrültnek látja sokszor, én inkább csak érdekesnek gondolnám, de ha kicsit bolond is, mindenképpen pozitív értelemben. Hamar a szívemhez nőtt az ő karaktere, mivel azt hiszem, ő áll hozzám a legközelebb belsőleg. Ildi pedig hasonlít Jankára, csak - ha lehet ilyet mondani - a túlzott, talán kicsit nyugodtabb változata. Ő különösebb benyomást nem gyakorolt rám.
Szülők:
Eleinte azt hittem - már akkor, mikor örökbe akarták fogadni - hogy ők tényleg Janka igazi szülei. Mikor elmondták az igazat a másik Jankáról, vártam, hogy kiderüljön, hogy az csak egy légből kapott kitaláció, de arra várhattam is. Egyébként meg normális, átlagos szülők, akiknél jobbat Janka nem is kaphatott volna.

Összességében azt mondanám, hogy jól dolgoztad ki a karaktereket, az már teljesen személyfüggő, hogy én melyiküket szerettem meg, és melyiküket nem. Talán Kevinről többet is megtudhattunk volna, bár azért ő róla is tudtunk meg "titkokat", amiket elmondott Jankának.
 10/10

ÖSSZESÍTÉS:

Biztos már rengeteg dicséretet kaptál a blogodra, és erre én is csak egy lapáttal tettem. Az igazság az, hogy tényleg nem találtam benne túl sok kivetnivalót. Azért biztos jó hallani a dicséreteket, amiket megérdemelsz. Remélem még folytatod az írást, mármint a történetek írását. Már láttam tőled cikkeket is a Firerose-on, persze, abban is van tehetséged, de szívesen olvasnék tőled még történeteket. Sok sikert!

48/43,5

Helló emberek, itt Frencs!

 Ezennel megnyitom a "Frencs megmondja" című blogocskámat. Ez az első nem történetes blogom. Szóval, azt hiszem az első lépésekben keresek pár blogot, amiket felírogathatok a listámra, és utánajárok, hogy mik a legnépszerűbb blogok. Pár nevet tudok, de jó lenne, ha ti is ajánlanátok párat. Előre is köszönöm. Illetve aktív a kritikarendelés, és azt hiszem így az elején cuki leszek, és az első két-három rendelést elfogadom. (Igen, lesz amikor visszautasítom, még akkor is, ha nincs is tele a limit.) 

Frencs voltam, pá.